Hagymás bab romesco szósszal

A romesco szósz elkészítését az előző receptben és videóban mutattam be, akkor említettem, hogy milyen sokféleképpen felhasználható ez a klassz spanyol mártás. Hogy ezt bizonyítsam is, hoztam egy hagymás, babos egytálételt, amit ezzel a szósszal gazdagítottam. Szerintem csodásan passzol ebbe a laktató fogásba, ami akár főzelékként, de kiadós reggeliként vagy ebédként is fogyasztható. Egyébként ez egy teljesen vegán étel, és biztos vagyok benne, hogy hús senkinek sem fog hiányozni belőle.

Hagymás bab romesco szósszal

Hagymás bab romesco szósszal

Adag

4-6 adag
Előkészítés

15

perc
Főzés

35

perc
Teljes elkészítési idő

50

perc

Hozzávalók

  • 3 nagyobb hagyma

  • 2 evőkanál olívaolaj

  • ½ teáskanál só

  • ½ teáskanál frissen őrölt bors

  • 3-4 gerezd fokhagyma

  • 2,5-3 dl romesco szósz

  • 1 dl víz vagy zöldségalaplé

  • 2×40 dkg konzerv lóbab vagy más nagy szemű bab (vagy ugyanennyi főtt)

  • 1 bio citrom frissen reszelt héja

  • 1 csokor bazsalikom

Elkészítés

  • A hagymát hajszálvékonyan felszeleteljük. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, és elkezdjük a hagymát puhára párolni, közben sózzuk, borsozzuk. Kb. 20 percig pároljuk, amíg egészen megpuhul és barna színe lesz, de nem sül, csak puhul.
  • A fokhagymát vékonyan felszeleteljük, és ezt is a serpenyőbe tesszük, a hagymával együtt tovább pároljuk. Amikor a fokhagyma is megpuhult, hozzáadjuk a kész romesco szószt is, összemelegítjük, és egy kevés vízzel vagy alaplével hígítjuk.
  • Hozzáadjuk a lecsepegtetett babot, és 7-8 percig főzzük alacsony lángon, hogy összeérjenek az ízek. Közben tovább fűszerezzük a citrom frissen reszelt héjával, és ha kell, sózzuk, borsozzuk is.
  • A végén egy nagyobb csomó bazsalikomot durvára vágunk, és az éltébe keverjük. Azonnal fogyasztjuk, akár egy jó nagy szelet pirítóson is tálalhatjuk.

Recept videó

Tipp:

Elkészítetted? Mondd el, hogy sikerült, és jelölj be Instán: @havasdora.hu #havasdora

Láttad már az új könyvemet?

80 recept és sok-sok tipp tudatos hedonistáknak

Snack- és desszertötletek

Bajor sörperec

Bajor sörperec

Kis pepecseléssel jár, de pont a fényes máz adja a bajor sörperec lényegét, a tésztából pedig még perecgolyót is lehet készíteni.

Ázsiai újhagymás palacsinta

Ázsiai újhagymás palacsinta

Ázsiai újhagymás palacsinta, ami sokkal inkább lepény – van egy-két trükkje, de egyébként nagyon könnyen elkészíthető, és más zöldséggel is klasszul működik.

Cukkinis muffin sósan

Cukkinis muffin sósan

Cukkini, dió és sóban eltett citrom egy kis muffinba zárva. Hogy divatos-e még a muffin? Nem divat kérdése ez, sokkal fontosabb a praktikum és

Hírlevél feliratkozás

Kapcsolódó receptek

Oszd meg a receptet:

Receptkereső

Gyors
Előétel
Főétel
Vegetáriánus
Gyerekbarát
Reggeli
Ebéd
Vacsora
Tízórai/uzsonna
Étel típus
Szezon
Filter by Édesség
Mentes